Azt hiszem, világnézettől, vallási hovatartozástól, pártkötődéstől vagy bármi egyéb meggyőződéstől függetlenül kijelenthetjük, hogy május elseje, a munka ünnepe, a májusfaállítás napja, a katolikus liturgiában "Munkás Szent József emléknapja" minden idők egyik leggázabb, legszánalmasabb, nem mellesleg legellentmondásosabb és legkiüresedettebb ünnepe.

Eredetileg a formálódó munkásmozgalom, a dolgozói érdekvédelmi küzdelem, tüntetésre, bulizásra, követelések megfogalmazására alkalmas jeles napja volt és - talán - annyit ki lehet jelenteni, hogy a múlt század derekáig be is töltött valamifajta érdemi funkciót ez az ünnepnap.

Ha úgy tetszik, évről évre, országról országra tudtak találni valamifajta értelmes tartalmat ennek a már nevében is kissé paradox munkaünnepnek. Merthogy a munkát, ugyebár, nem ünnepelni, hanem - jó esetben - minőségi módon, tisztességesen elvégezni szoktuk. Ha pedig valaki olyan szerencsés, hogy a munkája egyben a hobbija is, akkor azt - szabadidejében, vagy ünnepnapon - nem ünnepli, hanem nagy örömmel akkor is csinálja.

Vérgagyivá akkortájt vált május elseje, amikor még a korábbiaknál is nagyobb csinnadrattával egyfajta identitásképző nemzeti ünnepet erőszakoltak belőle a közép-kelet európai kommunista diktatúrák. Majd ezzel párhuzamosan a katolikus egyház - amely tradicionálisan semmi rosszból nem szeret kimaradni - XII. Piusz szellemi vezényletével Munkás Szent József emléknapjává nyilvánította, tökéletes bizonyosságát adva annak, hogy egy ünnepnapot nem csak kiüresíteni, megalázni, de kissé perverz módon, csavarva rajta egyet, bármilyen ideológiai szolgálatába be lehet állítani.

Arról már nem is érdemes hosszan értekezni, hogy a mai posztmodern közéleti térben a munkáshagyományokat mélységesen megvető, magukat jobboldalinak nevező (valójában csak elvtelen, korrupt és populista) kormányok "építik" a "munkaalapú társadalmat", míg a május elsejéket a levitézlett, politikai párt helyett pénzmosó maffiaszervezeteket üzemeltető, magukat baloldalinak, szocialistának neveztető gazemberek ünneplik.

A május elsejével tett, Lenin, Sztálin, Rákosi, Kádár és a katolikus egyház részvételével zajló csoportos ideológiai erőszak ezzel azonban még nem ért véget: igazán alávalóan perverz és visszataszító nappá a népi hagyomány modern manifesztációja változtatta ezt a méltatlanul bántalmazott, egyébként évről évre meteorológiailag hagyományosan gyönyörű tavaszi napot.

A májusfaállítás népi hagyománya ugyanis azon alapul, hogy május elsején meg kell ünnepelni a természet újjászületését. Ennek keretében a legények ünnepélyesen kivágnak - vagyis elpusztítanak - egy lehetőleg minél nagyobb fát, amelynek kidöntését körbe is táncolják. Aztán a kivágott fát a kerítéshez erősítik, és szalagokkal, sőt néhol ételekkel is feldíszítik.

A hagyomány posztmodern, ultragagyi, szánalmas és eszement manifesztációja valahogy úgy néz ki, hogy május elseje táján manapság is rendszeresen látni lehet kivágott, megkopasztott, kerítésekhez drótozott halott fatörzseket, amelyeken színes szalagok lógnak. Ezek azonban inkább tűnnek a szél által odafújt színes műanyag szemétnek, ami beleakadt egy kiszáradt karóba.

Tényleg azt gondolom, hogy nem kell túl sok jó ízlés ahhoz, hogy közösen kijelentsük: május elsején mind a munka ünnepét, mind Munkás Szent József emléknapját, mind pedig a májusfaállítás perverz álnépi hagyományát itt az ideje a történelem pöcegödrébe süllyeszteni.

Viszont.

Nagyszerű dolog lenne május elsejéből, a természet újjászületésének napjából egy fantasztikus ökoünnepet faragni.

Nagyon megörültem, amikor kiderült: mindez nem csak nekem jutott eszembe. Hatvan város polgármestere és az ottani, helyi Városvédő Egyesület idén úgy döntött, hogy a májusfát nem kivágni, hanem elültetni kell - a jövő nemzedékeknek. Hatvan főterén pedig - ennek szellemében - egy gyönyörű nyírfát ültetett a polgármester és csapata. Fakivágás, facsonkolás helyett ültetéssel kedveskedve - a hagyománynak megfelelően - a hölgyeknek is.

Itt a remény. Mert talán nem csak nekem, nem csak Hatvan polgármesterének, de lehet, hogy rengeteg más embernek - akiknek már végérvényesen elege van a május elsejei álkomcsi, álkeresztény lózungokból, és fairtással egybekötött állítólagos népi hagyományok életben tartásából - a fejében is megszületett a gondolat: legyen május elseje a természet újjáéledésének zöld ünnepe.

Amikor egy-egy, vagy akár sokkal több fa elültetésével - ízlésnek és világnézetnek megfelelően - meg lehet emlékezni Szent Józsefről, a hős munkásvezérekről, vagy akár a népi, paraszti hagyományokról. (Ez utóbbiaknak egyébként rendszeres velejárója volt a faültetés, hiszen a gyermek születésétől kezdve nagyon sok mindent egy facsemete elültetésével ünnepeltek - vagy ha úgy tetszik - jegyeztek fel nálunk sokszorta környezettudatosabb őseink.)

Szóval 2022-re azt a szlogent javasolnám: Éljen május elseje, éljenek a fák - mert ha ők élnek, talán életben tudunk maradni mi emberek is.