Nem értem, de arra tudok legalább a formállogika szabályainak megfelelő magyarázatot adni, hogy miért lehet az emberek többségének torkán lenyomni egy új atomerőmű építését, a nap, a szél, a földhő-energia korában.

Azt is belátom, hogy miként vezetik meg közpénzmilliárdokból - különösen Magyarországon - a társadalom még mindig túl nagy részét, és hitetik el, hogy egészséges, környezettudatos, humánus tud lenni a húsevés.

Annak is értem a hatásmechanizmusát, miként titkolják el az állatok mérhetetlen szenvedését, hallgatják el a súlyos élelmiszerbiztonsági, járványügyi kockázatokat, és beszélik tele a többség fejét azzal a szemenszedett hazugsággal, hogy a hús valójában ökológiailag fenntartható.

Arról is van elképzelésem, hogy miért nincsen tisztában a magyar társadalom, hogy a húsevés mellett a repülés a legszörnyűbb, és a legnagyobb ökológiai lábnyomot követelő tevékenység.

Azt viszont tényleg nem tudom felfogni, hogy miként és mivel vesznek rá minket arra, hogy - nem dohányzóként - még mindig eltűrjük az utcán, a teraszokon, a strandokon, a közparkokban, vagy éppen a saját erkélyünkön azt, hogy lényegében egész nap, folytatólagosan mérgezzenek és pusztítsanak a dohányfüsttel.

Az atomerőművek távol vannak, a nukleáris balesetek ritkák, az atomhulladék jó mélyen a földbe kerül. Az állatokat meggyilkoló vágóhidakat nem mutatják, a húsevés egészségi, és ökológiai kockázata nem azonnal jelentkeznek. Az meg, hogy az eszetlen repülőzgetés mennyit szennyez, sokakat nem is érdekel, mások meg leszarják - hiszen a repülő az a nagyszerű vívmány, ami órák alatt elrepít shoppingolni, vagy egy strandon a napon dögleni.

A dohányfüst ártalma azonban merőben más. Real time.

Azonnal, ott és akkor jelentkezik, amikor a büdös tahója kiül a teraszra, és két méterre tőlem rágyújt. Vagy megy előttem az utcán, és magától eltartva a cigarettáját, egyenesen tüdőre szívom a mocskát. Vagy amikor kimegyek egy városi közparkba, kevésbé mérgezett levegőt szívni, és ott is rágyújt a gátlástalan köcsög.

Szóval a cigaretta esetében nincsen lehetőség médiamanipulációra, hamis adatközlésre, figyelemelterelésre, vagy a dolgok más megvilágításba helyezésére. A cigaretta, és a cigarettázó, ott és akkor, kérdezés nélkül azonnal és látványosan mérgez. Gyakran még elmenekülni sem lehet előle.

Társasházakban előfordul, hogy az erkélyen dohányzó degenerált lényegében a másik ember szobájába fújja a füstöt, mert olyan kicsi területre koncentrálódnak az erkélyek és ablakok.

Vasútállomásokon - elvileg - tilos a dohányzás. De sokszor éppen az ezt a tiltást betartani hivatott vasúti dolgozó fújja pofátlanul az utas arcába a füstöt. Közben tőle kellene elvárnunk, hogy a vasútállomást, ezt a kis dohányfüstmentes rezervátumot, őrizze.

Fel sem tudom fogni, hogyan, és miért tűrjük bambán, némán mindezt. Az égve, füstölve eldobott cigicsikkekről, a rákstatisztikákról már nem is érdemes túl sok szót ejteni. Hiszen kórházak tüdőosztályainak ajtaja előtt is cigiznek. Nemritkán a tüdőrákosok, és a gondozóik - együtt. (Mellé az eldobható műanyag poharas szintetikus gépi kávé utánzatot kortyolva.)

Az, hogy egy a cigarettától szenvedő, annak közvetlen egészségkárosító hatásával tisztában lévő társadalmi többség ennyire hosszú ideje, ilyen néma, bamba beletörődéssel tolerálja, hogy egy teljes mértékben intoleráns kisebbség, a rákos tüdők fotóival, és a "dohányzás halált okoz" felirattal díszített dobozokból elővett cigarettával gyilkoljon, nos, annak rémisztő üzenetértéke van. Valami olyasmi, hogy a posztmodern kor tömegtársadalmaiban lényegében kiölték az emberekből a lázadás képességét - ezzel elvéve az önállóság utolsó személyes vésztartalékát is.

Akinek nap, mint nap következmények nélkül tele lehet kátrányos, nikotinos füstméreggel fújni az arcát, a bőrét, a tüdejét - azzal tényleg bármit meg lehet tenni. És meg is tesznek.

Elég, ha a kormányunk, az ellenzékünk, és a gazdasági elitünk mindennapos ténykedését figyeljük.