Politikusaink - pártállástól függetlenül - végtelenített örömódákat zengenek egy-egy újabb kerékpárútszakasz megnyitásakor arról, hogy ez micsoda lökést ad majd a zöld turizmusnak, és újabb fontos lépés született a klímapolitikai célok elérésében.

A többség pedig vég nélkül, ostobán és lelkesen tapsol mindehhez, hiszen a híradók termelési riportjaiban vég nélkül érkeznek a kerékpárosok, akik birtokba veszik az új bringautakat. Így már körbe lehet bringázni a Balatont, a Tisza-tavat, a Velencei-tavat - és lassan már bármi mást is. Természetesen a közösségi média posztmodern életérzésének adva influenszerek is népszerűsítik a kerékpározást, amely ugyebár baszottul környezettudatos tevékenység.

A kedvenc ilyen önjelölt, nárcisztikus kerékpáros influenszerem Rákóczi Ferenc, a magyar történelem egyik legcsodálatosabb szabadsághősének nevét bitorló ostoba, de harsány rádiós médiahülyegyerek, aki a vágóhidaktól luxusautóig mindent - és persze bármikor, bárminek az ellenkezőjét is - meghirdet egy kis aprópénzért.

Persze Rákóczi is óriási kerékpáros: büszkén-hetykén oktat arról, hogy bizony biciklivel kell turistáskodni, ő is azzal szokta körbetekerni a Velencei-tavat.

Amúgy a kerékpázás - önmagában - valóban nagyon-nagyon környezettudatos és szimpatikus tevékenység. Csak hát a mai konzumidióta világban már a legritkább eset azoké - minden elismerésem egyébként az ilyeneknek - akik egyszerűen csak bringára ülnek és bringáznak. Esetleg kibringáznak a vasútállomásra, levonatoznak a bringával valamelyik tavunkra, azt körbebringázzák, aztán a bringájukkal hazavonatoznak, és az állomásról hazabringáznak.

Nem.

Ez nem trendi, ez nem menő.

Korunk hősei a pohos, aputestű autófüggő bringások. Fel a tetőcsomagtartóra a bringákat, végigszáguldozni az autópályán, szarni a tetőcsomagtartón lévő bringák miatt megnövekedett fogyasztásra, lemenni Balcsira, ott bringázni egy kicsit - vagy ha a tervezettnél gyorsabban rúgunk be, akkor még azt se -, majd vissza a bringa a tetőcsomagtartóra, és nyomni tövig hazáig.

Nyári hétvégenként tele vannak az autópályák kerékpárokkal - a tetőcsomagtartókon. Döntő részt ez ma Magyarországon a vallásos vakbuzgalommal istenített "kerékpáros turizmus", amelynek ökológiai lábnyoma talán még egy kicsit nagyobb, mintha az aputestű családfő, a sértődve grimaszoló anyu és a vég nélkül ordító, vagy átszellemülten chatelő gyerekek bringa nélkül csak úgy körbeautóznák a hosszú hétvégére kipécézett magyar tavat.

Ma egy átlagos magyar család kerékpáros hosszú hétvégéje lényegében egy baszott hosszú, véget nem érő nyomulás az autóval, horrorfogyasztés a tetőn lévő bringák miatt, jó esetben 20-30 kilométer bringázás, aztán újra autó, újra nyomulás.

Nincsen ezzel persze önmagában semmi baj. Igazi minőségi szórakozás ez is - konzumproliknak. Csak akkor baj, ha ezt a fajta, kerékpárokkal nehezített autós turizmust zöld fejlesztésnek, környezettudatos életmódnak próbáljuk beállítani.

Meg persze kicsit dühítő, hogy az emberi puhányság, lustaság még a világ tényleg egyik legkörnyezettudatosabb tevékenysége, a kerékpározás köré is képes extra környezetszennyezést kanyarintani. A leggázabbak egyébként azok az extragagyi kamubringások, akik a rossz légellenállásért és horrorfogyasztásért felelős bringatartókat egész héten nem veszik le az autójuk tetejéről. Egyrészt mert lusták rá, másrészt mert leszarják. Harmadrészt pedig kicsit menő is: a dugóban pöfékelve is jelzi a sportos, környezettudatos bringás életmódot.

Az autófüggő,képmutató brigázóknak persze kész magyarázataik vannak minderre: szar a vasúti közlekedés, nem lehet bringát szállítani a vonatokon és egyebek. Nekem nem esik feltétlenül jól a MÁV dicsérete, de azt azért el kell mondani, hogy mindez persze ma már szemenszedett hazugság. Különösen tavasztól őszig, lényegében Magyarország összes fontos kirándulóhelyére bringabarát menetrenddel áll már elő a MÁV. Persze ne úgy képzeljük, hogy otthon a garázs előtt felrakjuk az SUV-re a bringákat, csutkára tekerjük a légkondit, meg az mp3-on a zenét, aztán kiszállunk a balatoni bringaútnál.

Vonattal, bringával túrázni sokkal körülményesebb - meg persze szebb, romantikusabb, intellektuálisabb, és igazán környezettudatos tevékenység. Viszont nem lehet persze közben menőzni, slusszkulcsot pörgetni,
de lehet nézni a tájat, és azzal a felemelő érzéssel eltölteni egy vagy több, napot, hogy autómentesen tényleg kisebb ökológiai lábnyommal, de nagyobb élvezettel fedeztük fel Magyarországot.

Igazi minőségi szórakozás ez is - nem konzumproliknak.