De miéééért?

Vigyázat! Szókimondó tartalom, méregzöld meggyőződés.

De miért árulja el az ellenzék a kormánynál is aljasabban a zöld szavazóit?

2021. május 19. 19:18 - Hevesimarci

Beszéljünk világosan: ma Fidesz-szimpatizánsnak (szavazónak, aktivistának) és zöldnek lenni egyszerre gyakorlatilag nem lehet. A kettő egymást lényegében kizárja, vagy ha úgy tetszik erkölcsileg ellehetetleníti.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a Fidesz szavazói között ne lennének a mai napig számosan, akiket erőteljesen megérint a zöld gondolat: akik hisznek a környezet-, a természet- és az állatvédelem fontosságában.

Csak éppen ezeknek az embereknek magukban - érzelmileg, erkölcsileg - lényegében kizáró döntést kell hozniuk.
Vagy a feltétel nélküli Fidesz-szimpátia - vagy a kompromisszumok nélküli zöld érzelmek. Másképpen fogalmazva: Fidesz-szimpátia, és a zöld érzelmek jó mélyre, a tudatalattiba süllyesztése. Vagy: szakítás a Fidesszel.

Az ugyanis mára már világossá vált: a Fidesz mindaddig, amíg ebben a formájában - Orbán Viktor vezetésével és jelenlegi összetételű gazdasági holdudvarával - működik, soha, de soha nem lesz nyitott egyetlen érdemi zöld gondolat megvalósítására sem.

Paradox módon, körülbelül másfél évvel ezelőttig, míg a Fideszben tagadták még a klímaváltozás tényét is, gúnyolták az állatvédelmet és megvetették a természetvédelmet, talán még volt esély arra, hogy egyszer lesz változás: a kormánypárt egyszer csak szoftvert cserél, és elindul az érdemi konzervatív zöldpolitika - Európában azért már elég jól kitaposott - útján.

A Fidesz, és a zöldpolitika teljes, és - sajnos úgy gondolom - végérvényes antagonizmusa, akkor vált biztossá, amikor a kormánypárt elkezdett "zöldet játszani." Nagy István agrárminiszter, Ovádi Péter és Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselők, Palkovics László innovációs miniszter, és nem ritkán maga a miniszterelnök, Orbán Viktor pendítettek meg különböző zöld húrokat, az állatvédelem, a fásítás, a zöld mobilitás, és az energiatermelés témakörében.

Ekkor már minden józanul, realistán gondolkodó számára világossá és végérvényessé vált: a Fideszben nincs és nem is lesz környezet-, természet- és állatvédelem. Zöld ügyekben teljes mértékben hiteltelen, hozzá nem értő, ellenérdekelt, szavak és tettek között semmifajta összhangot nem mutató "zöld semmittevés" vette csak kezdetét.

Talán megdöbbentően hangzik, de még mindezek fényében is úgy gondolom, hogy tisztességesebb és korrektebb a kormánypárt a saját zöld érzelmű szavazóival, mint az ellenzék. Aki fideszes és zöld, az ugyanis a lelke mélyén, mára már pontosan tudja, hogy a Fideszben "zöld" alatt mit értenek. Pontosan tudja, hogy ezt a hazug semmit kapja "kormánypárti zöldpolitikaként".

Minden fideszes számára világos, hogy nem jön majd hirtelen egy narancssárgába öltözött jó tündér, és Palkovicsot, Ovádit, Nagyot és Nyitrait nem változtatja varázsütésre Illés Zoltánná. Nincsen zsákbamacska, ezért aztán családos sem.

Az ellenzék zöld érzelmű szavazó, ennél sokkal rosszabb helyzetben vannak. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy ha a porszívóvásárláshoz hasonlóan a politikában is működne a jótállás, nos, akkor - például az önkormányzati választások után - elég sokan éltek volna azzal a lehetőséggel, ami a tartós fogyasztási cikkek esetében adott: három napon belül visszacserélni a csalódást okozó portékát.

Csak hát a politika sajnos nem számít tartós fogyasztási cikknek: így például az önkormányzati választásokon az ellenzéki jelölteket - zöld remények jegyében - polgármesteri székekbe ültető, környezet-, természet- és állatvédelem iránt elkötelezett szavazók, sehová nem fordulhatnak jogorvoslatért.

Pedig a szavazáskor ígért ellenzéki zöld politikáról lényegében a fogyasztóvédelemben meghatározott három napon belül kiderült: nem működik. Magyarország ellenzéki vezetést szerzett vidéki nagyvárosaiban összességében ugyanolyan gyalázatos leszarása zajlik a környezet, természet és állatvédelemnek, mint a fideszes polgik idejében.

A különbség csak az, hogy a Fidesz ilyen szar zöld politikát is ígér - és azt is tartja be. A Fideszre szavazó zöldek pedig, pontosan nem tudom miért, de ezt tudomásul veszik.

Ezzel szemben az ellenzéki pártokra azok a zöld érzelmű emberek szavaztak, akik szentül hitték, hogy gyökeres, alapos, koncepcionális, szemléletbeli változás lesz, és az ellenzéki városvezetők a zöld szempontok teljes körű érvényre juttatásával hozzák majd döntéseiket.

Nos, ezek az emberek nagyon csúnyán át lettek verve.

Hiszen vannak olyan nagyvárosok - itt van mindjárt Eger - ahol - zöld szempontból a rémisztően szar előző fideszes polgármestert is visszasírják, akik viszonylag közelről látják a most regnáló új politikai gazember ámokfutását. Ráadásul az - immáron "egységes" - ellenzék a már most megkezdődött parlamenti választási kampányában, tovább folytatja a hamis zöld illúziók keltését, a hosszú idő óta egyre türelmetlenebbül valódi zöld politikára vágyók cukrosbácsikénti magukhoz édesgetését.

És vélhetően, pont valami olyasmire is készülnek, amire a cukrosbácsik szoktak, amikor végre sikerül magukhoz édesgetni a naív kisgyereket. Még van egy év a parlamenti választásokig. Legalább mi, zöld érzelmű szavazók ne hagyjuk ennyire könnyen, ilyen galádul átveretni magunkat.

A magukat "zöldként" aposztrofáló országgyűlési képviselő jelölteknek, előválasztási jelölteknek, önjelölteknek stb.stb. tegyünk fel néhány, a zöld politika komolyan gondolása szempontjából alapvető kérdést.

Például:

- Támogatja-e Paks és Visonta bezárását?

- Teret adna-e és gazdasági ösztönzőkkel segítené-e, a vegán gasztronómiát?

- Betiltanák-e a hobbivadászatot?

- Súlyosbítaná-e jelentősen az állatkínzók büntetését?

- Betiltaná-e a száz kilométer feletti élőállat szállítást?

- Támogatja-e a városok teljes belterületén a "Zona30" létrehozását?

- Tervezik-e ökológiai adóval sújtani a nagy teljesítményű két- és négykerekű járműveket?

- Kötelezőve tennék e újra a mezőgadaságban a védő és madárbarát erdősávok kialakítását?

- Vasútra terelnék-e a hazai belföldi teherautó forgalom legalább felét, a hazai tranzit forgalom legalább nyolcvan százalékát?

Csak néhány kiragadott kérdés abból a több százból, amelyekre valódi, hiteles zöld politikus egyértelmű és határozott igennel felel. Amelyik politikus bármelyikre is nemmel válaszol, természetesen azzal sincsen semmi probléma - mindaddig, amíg egy politikus nem esik a "magát zöldrefestés" visszataszító és illúzióromboló bűnébe.

foto.jpg

146 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://demieeert.blog.hu/api/trackback/id/tr5116566140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnight coder 2021.05.20. 10:04:23

Persze hogy nem lesz. A zöldpolitika lényege hogy szarunk mi a természetre, ami a fontos az a szélsõbalos aktivizmus. Ez csak azért van zöldre festve, mert az nagyon trendi. Az, hogy ezzel pont a környezetet nyírjuk ki, igazából nem szempont. Lásd atomerõmû ellen harcoló sötétzõld aktivisták.

moloy 2021.05.20. 10:11:55

1. ÁDER János.
2. A Paks-i erőmű bezárása egyet jelentene a környezetvédelemnek adott pofonnal: elfelejthetnénk az eketromos autókat.
3. ...
....

chrisred 2021.05.20. 10:22:48

@moloy: Amíg az elektromos autó egy átlagos háztartás számára nem reális alternatíva, semmi kapcsolata nincs a környezetvédelemmel. Aki manapság megengedheti magának az eelktromos autót, az jellemezően azt is, hogy a családi házára feltett napelemekkel töltse.

frikazojd · http://kocs.ma 2021.05.20. 10:25:16

ez nettó seggfájás, a szerző baszott elolvasni a pártok programjait mert túl hosszú vagy az M1-en azt mondták hogy nincs, nem tudom.

midnight coder 2021.05.20. 10:51:50

@moloy: Igazából pont az elektromos autónak kevésbé probléma ez. Az atomerõmûvek bezárása nem ezért gond, hanem azért mert a napocska nem mindig süt, és a gyárak, egészségügy, villamosok, metrók akkor sem állhatnak le ha beborul, vagy épp éjszaka van. Viszont véges sok pénzzel és pláne környezetbarát módon nem tudsz akkora tároló kapacitást kiépíteni ami mondjuk 3 napra biztosítaná az ország áramellétását akkor is ha nem süt a nap. És volt már olyan is, hogy pár hétig nem sütött.

Ekrü 2021.05.20. 10:56:38

@chrisred: Nézz körül a világban és meglepődsz,hogy milyen sok családi ház tetején ott virít a napelem.Bizony nem csak Budapesten hanem vidéken is. mert ugye megéri és állami támogatás is kapható rá.Ami pedig az elektromos autókat illeti ez a jövő,még akkor is ha egyelőre nincs belőle sok. Mint ahogy a 80-as évek végén 90-es évek elején a mobiltelefon is luxuscikknek számított ,azt eltelt 20-25 év és már az óvodás gyerek kezében is ott van.Ezt tagadni nagy fokú ostobaságról tesz tanúbizonyságot.

Ekrü 2021.05.20. 11:06:01

"Beszéljünk világosan: ma Fidesz-szimpatizánsnak (szavazónak, aktivistának) és zöldnek lenni egyszerre gyakorlatilag nem lehet. A kettő egymást lényegében kizárja, vagy ha úgy tetszik erkölcsileg ellehetetleníti."-Szerinted.Ráadásul ez a kijelentésed súlyosan sértő és kirekesztő.Ki vagy te ,hogy megmondod,hogy milyen is egy átlagos Fidesz-szimpatizáns?Egyáltalán honnan veszed a bátorságot ,hogy minősítgetsz embereket a politikai nézeteik miatt?
"Hiszen vannak olyan nagyvárosok - itt van mindjárt Eger - ahol - zöld szempontból a rémisztően szar előző fideszes polgármestert is visszasírják, akik viszonylag közelről látják a most regnáló új politikai gazember ámokfutását. "- Nocsak.Eddig azt hittem,hogy az ellenzéki polgármesterek mind feddhetetlenek,akik a lakossággal közösen vezetik az általuk irányított várost/kerületet,gazemberek pedig kizárólag csak a kormánypártiak között vannak. :)))))))) Most meg itt kiderül,hogy bizony az emberek már szabadulnának tőlük...:))))))))))))))))))))

chrisred 2021.05.20. 11:08:01

@Ekrü: Értelmetlen egy kommunikációs eszközt összevetni egy közlekedési eszközzel, a mobilok elterjedését éont az gyorsította fel, hogy egyre több embernek volt, így az egymás közti kapcsolattartás lehetősége változott meg a vonala telefonok időszakához képest. Visont az elektromos autó használata semmiben nem különbözik a hagyományos autókétól.

A Joda visszatér 2021.05.20. 11:15:51

"de soha nem lesz nyitott egyetlen érdemi zöld gondolat megvalósítására sem."

Paks II a zöld gondolat része.

A Joda visszatér 2021.05.20. 11:19:27

@midnight coder:

Ha a sötétzöldek kerülnének hatalomra, húsz éven beül a legjobb üzlet a gyertyagyár és a jégverem lenne.:)

Jééééégtömböt vegyenek! :)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.20. 11:42:28

Jelentéktelen a zöldek száma, ez nem divat Kelet-Európában. Így felesleges is rájuk alapozni.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.20. 11:43:42

@chrisred:

Így igaz.

Az elektromos autó unatkozó liberális milliomosok hobbija.

DIODORO 2021.05.20. 11:49:09

Vegán gasztronómiának mi köze a zöldpolitikához??

Talán a zöldség??

Rubasov nertárs 2021.05.20. 11:49:21

Kedves poszter,

Szerintem vetkőzz pucérra és mássz vissza a fára. Mondjuk télen megfagysz, mert a tűzhöz fa kell, amit elégetni nagyon csúnya dolog, hiszen egyrészt megölöd a fát, másrészt még CO2-t is pöfékelsz a légkörbe. Úgyhogy marad a fagyhalál, de legalább több tűzifa marad nekünk.

body_andras 2021.05.20. 11:53:16

Minden IGEN, kivéve Paks bezárása. Addig nem lehet, sőt bővíteni is kell, amíg országos szinten nem épülnek le teljesen a fosszilis erőművek és nem áll át a legtöbb háztartás megújuló energiákra.
Még hozzátenném, hogy közép távú tervek közt ott kell legyen a gázhasználat megszüntetése is.

@Ekrü: kamukeresztényből sosem lesz technokrata, a zöldpolitikának pedig a technokrácia elengedhetetlen eszköze.
@DIODORO: nincs.

BOAR 2021.05.20. 12:04:32

A kérdésekben ott a válasz is. Amíg az önmagukat "zöldnek" aposztrofáló elmebetegek asztalcsapkodó, közben dühösen toppantgató agymenése a "hiteles zöld program" addig a normálisan gondolkodó ember nem kér belőlük.
Eszem faszom megáll, vegán gasztronómia ösztönzése... Tudtommal sehol nincs betiltva-tegyük hozzá, ha rajtam múlna, erősen korlátoznám-és senkinek nem tartanak pisztolyt a halántékához, hogy egyen húst. Mi kellene még ezeknek az erőszakos buziknak?
Ennek a vegán hülyegyereknek és hitsorsosainak nem programja van csak ostoba jelszavai. Kártékony férgek, a gondolkodást erőszakossággal pótolják.

BOAR 2021.05.20. 12:07:55

Ja, és ha már állatkínzás... Hát az is ide tartozik, amikor a vegán baromállat a ragadozónak született kutyáját, macskáját növényi koszton tartja.
És még dicsekednek is vele, posztolgatják a rommá hízott, ötévesen elpusztuló szerencsétlen jószágok képeit, hogy "nézd milyen boldog"...

nemecsekerno_007 2021.05.20. 12:27:31

Ez a zöldnek kamuzott bolsi elmebaj már Monty Python szintű bohózat, csak nagyon nincs kedvem nevetni.
Ha ez így megy tovább akkor megérjük, hogy azért bombáz a NATO egy országot mert nem hajlandó leállítani a szénerőműveit.

eßemfaßom meg áll 2021.05.20. 12:33:38

@chrisred: "Aki manapság megengedheti magának az eelktromos autót, az jellemezően azt is, hogy a családi házára feltett napelemekkel tölts"

Tehát tart egy benzines autót nappali/téli használatra, a villanyost meg használja nyáron esténként miután a napelem feltöltötte.

eßemfaßom meg áll 2021.05.20. 12:37:11

Induljunk ki abból, hogy aki értelmeszöld és nem mélysötétzöld az az atomerőműveket támogatja, nem a bezárásukat. Innen kezdje ujból a szerző.

eßemfaßom meg áll 2021.05.20. 12:40:21

@body_andras:" és nem áll át a legtöbb háztartás megújuló energiákra" Magyarországon ez konkrétan lehetetlen. Nincs meg hozzá a természeti adottság. Se szeles tengerpart se bővizű hegyi folyók se egész évben egyenletes napsütés.

chrisred 2021.05.20. 12:51:48

@eßemfaßom meg áll: Ez az autóhasználati szokásokon, az akkumulátor hatótávján és a feltöltés időtartamán múlik.

chrisred 2021.05.20. 12:53:40

@eßemfaßom meg áll: Ez az állítás addig nem állja meg a helyét, amíg nincs arra tényszerű bizonyíték, hogy az atomerőművek üzembeállítása bárhol a világon csökkentette volna a CO2 kibocsátást. Mert ilyen még nem történt.

Egy szuperigaz ember 2021.05.20. 12:53:45

Ezt a "zöld" politikát megbeszéltétek a természettel is? Pl. a vulkánokkal.

Fikalnyik Eugén 2021.05.20. 13:05:54

- Támogatja-e Paks és Visonta bezárását?

- Teret adna-e és gazdasági ösztönzőkkel segítené-e, a vegán gasztronómiát?

- Betiltanák-e a hobbivadászatot?

- Súlyosbítaná-e jelentősen az állatkínzók büntetését?

- Betiltaná-e a száz kilométer feletti élőállat szállítást?

- Támogatja-e a városok teljes belterületén a "Zona30" létrehozását?

- Tervezik-e ökológiai adóval sújtani a nagy teljesítményű két- és négykerekű járműveket?

- Kötelezőve tennék e újra a mezőgadaságban a védő és madárbarát erdősávok kialakítását?

- Vasútra terelnék-e a hazai belföldi teherautó forgalom legalább felét, a hazai tranzit forgalom legalább nyolcvan százalékát?

Mondjuk pl értelmesebb lenne a szemetelést, súlyos környezetkárosítást drasztikusan, akár életfogyttal is büntetni, egy csikk alapból 100e második után elzárás, műanyag palackok gyártói palackonként 100 ft betéti díj + visszamenőleg 1000 milliárd környezetkárosításért, natura 2000-es területre építkezők dózer és kényszermunka, engedélyezőknek úgyszintén, rossz műszaki állapotú autók azonnali kivonás a forgalomból + , aki épp vezeti ugrik a jogsi, légitársaságok büntetőadó, reptérüzemeltetők bilincsben elvezetve, forma-1, rally és egyéb szarságok kitiltva, szeméttel tüzelőknek dózer a házra aztán majd elgondolkodnak, soroljam még? Vagy még húzzuk az időnket és szórakozunk Pakssal meg egyéb gumicsontokkal?
Vegán gasztronomia támogatása...pfff,faszom te hülye vagy?
Na megyek eszek egy steaket, mert felkúrtam az agyam.

Ekrü 2021.05.20. 13:16:57

@chrisred:
"Értelmetlen egy kommunikációs eszközt összevetni egy közlekedési eszközzel, "- Jó,akkor az érthetőség kedvéért hozok neked példát az autók világából.
"Az első turbódízeles szériaautó a Mercedes-Benz 300SD (W116) szalon volt, amelyet 1978 közepétől az Egyesült Államokban értékesítettek, és OM617 öthengeres motorral hajtották. Egy évvel később a Peugeot 604 D Turbo lett az első Európában forgalmazott turbódízel autó. A turbódízel autókat Európában az 1980-as évek végén és az 1990-es évek elején kezdték széles körben gyártani és értékesíteni, ez a tendencia mind a mai napig folytatódott. "
Én még emlékszem rá,hogy 87-ben mikor kint éltünk az NSZK-ban mekkora számnak számított ha láttunk egy turbódízeles autót.Nem mellesleg az áruk is igen borsos volt akkoriban.
A világ gyorsan változik.A technika is.Ami ma újdonság,az holnap már természetes,holnap után pedig elavult.Pont ez lesz az elektromos autókkal is.

Ekrü 2021.05.20. 13:21:08

@body_andras:
"kamukeresztényből sosem lesz technokrata,"-A hit és a tudás NEM ellentétei egymásnak.A hit ellentéte a hitetlenség,a tudás ellentéte a tudatlanság.
Kamukeresztényeknek nevezni a vallásos embereket pedig tahóság.

BOAR 2021.05.20. 13:42:01

@Ekrü: Öcsém te valamit nagyon benéztél, '87-ben már kutya közönséges volt a turbódízel személyautó.
A golfII gtd-t talán '83-ban kezdték gyártani, a w124-es mercit '84-ben.
Én '88-ban már itthon ültem turbódízel taxiban Szombathelyen, talán '90 őszén pedig intercooleres golfban Sopronban.

BOAR 2021.05.20. 13:44:05

@Ekrü: Ha tisztában lennél a kereszténységgel, nem állítanál ilyet. De mivel te max. fideszkeresztény vagy, a vallásból csak annyi jut el hozzád amennyit a csüngőhasú führered prédikál...

chrisred 2021.05.20. 13:44:38

@Ekrü: Akkor most ezzel vesd össze, hogy elektromos autó már nagyjából 140 éve létezik.

midnight coder 2021.05.20. 13:46:44

Már eleve a kérdésfelvetés is agyhalott baromság. De szépen mutatja, hogy a zöld mozgalomnak és a környezetvédelemnek a világon semmi köze nincs egymáshoz.

"Támogatja-e Paks és Visonta bezárását?"

Ebbõl Paks bezárása káros lenne a környezetre, Visontáé meg hasznos. Azaz egyiket nem lenne szabad bezárni, a másikat nem. Amúgy szerintem ezzel az atomellenes dologgal a zöld mozgalom több CO2-t juttatott a levegõbe mint az autóipar.

"- Teret adna-e és gazdasági ösztönzőkkel segítené-e, a vegán gasztronómiát?"
A veganizmus zsákutca. A jó megoldás a mesterséges húsok elõállításának az ösztönzése, persze nem a
növényekbõl összetákolt "mûhúsokkal", hanem szövettenyésztéssel.

"- Betiltanák-e a hobbivadászatot?"
Mi köze a hobbivadászatnak a környezetvédelemhez?

"- Súlyosbítaná-e jelentősen az állatkínzók büntetését?"
Ez az egész állatvédõsdi és állati jogok dolog is egy agyatlan baromság, de hogy ennek mi köze a környezetvédelemhez végképp nem értem. Azon túl persze, hogy a hobbiállat tartás egyként környezetkárosító és egyben állatkínzás is, és igen ezt viszont tényleg be kellene tiltani. Kutya, macska, aranyhörcsög... Na jó, esetleg az aranyhal maradhat.

"- Betiltaná-e a száz kilométer feletti élőállat szállítást?"
Te betiltandád a 100 kilométer feletti élõember szállítást (vonat, busz) ?

"- Támogatja-e a városok teljes belterületén a "Zona30" létrehozását?"
Ez speciel jó ötlet. És kinn sem igazán engednék 60 felett menni, autópályán pedig max. 90. De ennek csak akkor lenne értelme, ha egész Európában meglépnék. Innentõl kezdve nem kellene másfél tonnát magad köré venned ahhoz, hogy ne öljön meg valami agyhalott az úton.

"Tervezik-e ökológiai adóval sújtani a nagy teljesítményű két- és négykerekű járműveket?"
Úgy mint autóbusz?

"Kötelezőve tennék e újra a mezőgadaságban a védő és madárbarát erdősávok kialakítását?"
Ez is jó ötlet.

- Vasútra terelnék-e a hazai belföldi teherautó forgalom legalább felét, a hazai tranzit forgalom legalább nyolcvan százalékát?
Ez viszont megint csak ordas baromság. A vasúti szállítás iszonyúan lassú.

midnight coder 2021.05.20. 13:47:43

@chrisred: Ja, csak az akkori akksik és a mostaniak azért elég nagy kettõ. És az elektromos autózásnak ez az alafája és az omegája.

midnight coder 2021.05.20. 13:51:49

@chrisred: "Ez az állítás addig nem állja meg a helyét, amíg nincs arra tényszerű bizonyíték, hogy az atomerőművek üzembeállítása bárhol a világon csökkentette volna a CO2 kibocsátást. Mert ilyen még nem történt."

Viszont a növekedést lassította. Azaz Pl. ha Paks nem lett volna, akkor az elmúlt évtizedekben nem annyival fogyott volna kevesebb delej, hanem azt az áramot Visonta2 állította volna elõ, ami így nem épült meg.

midnight coder 2021.05.20. 13:56:19

"Kötelezőve tennék e újra a mezőgadaságban a védő és madárbarát erdősávok kialakítását?"

Amúgy egyébként a madarak és egyéb állatok fogyásának nem elsõsorban ez az oka, hanem az intenzív mezõgazdaságban erõsen túltolt vegyszerhasználat. Ami Pl. a méheket is rendesen irtja, de kb. az összes vadon élò rovarfajt, madarat, és egyéb állatot. És azzal, hogy a veréb eszmei értéke 1000 forint lett még nem lesz több veréb, mert nem elsõsorban amiatt fogy hogy tömegesen csúzlizzák õket a gyerekek, hanem amiatt mert tömegesen irtja õket és a táplálékukat az intenzív mezõgazdaságban használt vegyszer.

chrisred 2021.05.20. 13:58:02

@midnight coder: Ez spekuláció, a CO2 kibocsátásnak a klímakatasztrófa elkerülése érdekében nem egy elképzelt, virtuális állapothoz képest kellene relatíve csökkennie, hanem ténylegesen.

chrisred 2021.05.20. 13:59:42

@midnight coder: Nyilván, ezért szorították ki a benzines autók az elektromosakat, amikor tömegtermék lett belőlük.

antiindex 2021.05.20. 14:23:21

@midnight coder: a lőtéri kutyát nem érdekel, hogy milyen beteg vízióid van bármelyik mozgalomról, pártról, irányról, aminek nem vagy szimpatizánsa, csak kívülről álmodsz hülyeségeket róla.

antiindex 2021.05.20. 14:24:17

@moloy: Paks csőd lesz, és környezetvédelmi szempontból sem jó különösen semmire.

ertelemblog.wordpress.com/2019/02/16/miert-lesz-csod-paks-ii/

antiindex 2021.05.20. 14:27:26

@midnight coder: ostoba atombuzi vagy. de mint tudjuk, fingod nincs a világról egyébként sem

ertelemblog.wordpress.com/2019/02/16/miert-lesz-csod-paks-ii/

antiindex 2021.05.20. 14:38:24

@chrisred: pedig az elektromos autóknál is megvan a nagy volumen effektus, és a töltőállomás-effektus is. szóval de, több a hasonlóság, mint gondolod.

antiindex 2021.05.20. 14:39:56

@body_andras: ostoba atombuzi vagy. de mint tudjuk, fingod nincs a világról egyébként sem

ertelemblog.wordpress.com/2019/02/16/miert-lesz-csod-paks-ii/

antiindex 2021.05.20. 14:41:39

@eßemfaßom meg áll: a villamos autó elmegy ám egy töltéssel egy hétig, ha csak bevásárolsz vele, te kis atombuzi agyhalott! a

antiindex 2021.05.20. 14:42:14

@eßemfaßom meg áll: ostoba atombuzi vagy. az értelmes zöld is Paks II ellen van. mert csőd lesz

ertelemblog.wordpress.com/2019/02/16/miert-lesz-csod-paks-ii/

antiindex 2021.05.20. 14:42:43

@eßemfaßom meg áll: atombuzi hülye szólamok, amiket a tények cáfolnak.

ertelemblog.wordpress.com/2019/02/16/miert-lesz-csod-paks-ii/

antiindex 2021.05.20. 14:47:26

@Ekrü: "A hit és a tudás NEM ellentétei egymásnak."

de.

"A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés." Zsid 11:1.

a tudás ennek egészen pontosan az ellentéte: igazolt meggyőződés

ateistaklub.blog.hu/2017/01/10/tudomany-e_a_teologia

nemecsekerno_007 2021.05.20. 14:51:06

Gyorsan dobd ki a Habony-droidot mert szétfloodolja a blogot.
Most épp antiindex néven, de ez PedoMatyi, alias Fütyi Matyi. Egy elbaszott kretén.

midnight coder 2021.05.20. 15:00:49

@chrisred: Azért szorították ki, mert akkor az akkori akkumlátorok energiasûrûsége sokkal rosszabb volt mint ma. Másrészt akkor más szempontok Pl. környezetvédelem, levegõminõség nem játszottak. Nézd meg milyen fogyasztási adatai voltak a Ford T modellnek.

midnight coder 2021.05.20. 15:03:56

@chrisred: Jó. Akkor szerinted ha Paksot nem építik fel, akkor mi történik ?
A: az emberek visszatérnek a petróleumlámpához.
B: építenek egy második szénerõmûvet Visonta mellé.

Ennek a megválaszolásához azért nem kell Mátrixot építeni.

midnight coder 2021.05.20. 15:06:02

@nemecsekerno_007: Matyika majdnem annyit segít Orbánnak hatalomban maradni mint Gyurcsány. Leginkább a baloldal lejáratására jók.

nemecsekerno_007 2021.05.20. 15:09:31

@midnight coder: Jaja, a 2/3-ból legalább 1-et neki köszönhetünk :)))))))

nemecsekerno_007 2021.05.20. 15:11:54

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Tudom. Egy gumipókért.

Ettől még nem kéne dolgoznia a Fidesz 3/4-en ilyen serényen :)))))

konrada 2021.05.20. 15:15:05

@Fikalnyik Eugén:
- Betiltaná-e a száz kilométer feletti élőállat szállítást?

Én biza be!
Már qrvára unom, hogy a sok pesti a Balaton partra viszi kutyáját sz.ratni!

;))

konrada 2021.05.20. 15:18:00

...egyébként úgy fasság a beírás, ahogy van.
Zöldpártinak lenni nem= azzal, hogy barlangban élünk, aztán csak azt esszük, amit találunk, és minden egyéb már olyan környezetromboló hülyeség, ami egy (sötét)zöldnek már nem fér bele...

chrisred 2021.05.20. 15:21:02

@midnight coder: Vagyis filléres népautót csak benzines változatban tudtak produkálni. És ez a helyzet azóta nem változott.

DIODORO 2021.05.20. 15:29:13

@antiindex: Francnak jársz autóval bevásárolni?

Tessék gyalog menni a sarki boltba! Úgy még elektromos autó sem kell!!!

Kivlov 2021.05.20. 16:22:34

az ellenzék egy nagy sz*r...

midnight coder 2021.05.20. 16:40:50

@chrisred: A "népautó" csak úgy a 80-as évek óta lett filléres. Másrészt ez a "nép" dolog erõsen helyfüggõ. Ami nálunk népautó az nyugaton gördeszka, afrikában pedig álomautó.

eßemfaßom meg áll 2021.05.20. 17:22:13

@chrisred: Én is pont ezt írtam csak részletesebben.

eßemfaßom meg áll 2021.05.20. 17:23:50

Na Brendel ideMatyizott, a poszter meg élvezi a gecit ahogy kenődik szét a posztja alatt.

eßemfaßom meg áll 2021.05.20. 17:26:23

@chrisred: ohbazmeg ez még tőled is kemény volt pedig elég alacsonyra tetted már régen a lécet.

midnight coder 2021.05.20. 17:46:53

@eßemfaßom meg áll: Most aránylag még civilizált volt a matyi.

GyMasa 2021.05.20. 18:43:56

@chrisred:
De, amikor tudná tölteni, akkor éppen nincs otthon az autója, mert elment vele dolgozni, nem?

kunzoo 2021.05.20. 19:09:20

@chrisred:
Csökkenést jó darabig ne várj a gazdasági növekedés miatt..már az is nagy szó lenne ha a növekedés mértéke csökkenne.

kunzoo 2021.05.20. 19:11:16

@chrisred:
Az elektromos autó jellemzően éjszaka van otthon. Ha tölteni akarod extra tárolás nélkül, a munkahelyen kell napelemnek lennie.

GyMasa 2021.05.20. 19:12:31

@mіdnight coder:
Matyika!
Neked tényleg nagyon súlyos problémáid vannak!
Szerintem keress fel egy szakembert, mielőtt kért teszel magadban!

kunzoo 2021.05.20. 19:16:12

@eßemfaßom meg áll:
A vízierőművet betiltották, környezetvédelmi okokból. A szélerőmű pusztítja a madarakat. Marad a nap, az meg hektikus. Mi van ha két hétig köd van?

GyMasa 2021.05.20. 19:16:58

@kunzoo:
Mondjuk 2 hetes köd esetén a szélerőmű sem ér semmit...

midnight coder 2021.05.20. 19:17:16

@mіdnight coder: Matyika, már az én nickemet is hamisítod ? Ez igen. Mondjuk a blog.hu fejlesztõi is kb. akkora balfaszok mint te vagy, hogy ezt lehetõvé teszik.

midnight coder 2021.05.20. 19:18:56

@GyMasa: A szélerõmû ott jó, ahol van állandó szél. A met.hu-n volt régebben egy térkép kis hazánkról hogy hol van állandó szél. Az osztrák határ mellett volt egy kis pötty, és Gyõr környékén, ahol most is teli van szélkerekekkel.

midnight coder 2021.05.20. 19:36:58

@mіdnight coder: Matyika, a gond ott kezdõdött, hogy sok száz Bence mászkált fel-alá az országban és fertõzött, és ezeknek csak egy kis része került orvoshoz. Mert hogy a vírus erdeti verziója a legtöbb felnõttnél nem nagyon okozott tüneteket, pláne a fiataloknál - de ezek ugyanúgy fetõztek mint az aki kórházba került vele. 70 éves Bence bácsi ugyan elment a coviddal a dokihoz, de azt már nem tudta megmondani hogy ki fertõzte meg, azt meg pláne nem, hogy ki az a 150 ember akivel találkozott abban a két hétben amikor már fertõzött, de még nem voltak tünetei.

Viktor bácsi nem ezen a ponton baszta el a járványkezelést: az elsõ hullámban - amikor a fenti nyomozgatásos dolognak még lett volna értelme - nem voltak rosszabbak a számaink mint a környezõ országoknak vagy mint a nyugat-európai országoknak.

A szopacs késõbb kezdõdött, különösen az angol mutációval ami már a gyerekek között is terjedt és a fiatalokat is fertõzte. Az elsõ hullámban Orbán bácsi lelkiismeretesen lezárta az iskolákat és az óvodákat, a játszótereket, stb. Most viszont errõl szó se volt. Az általános iskolák alsó tagozatai és az óvodák csak rövid idõre voltak zárva, a játszóterek pedig egyáltalán nem. Na ezért alakultak úgy a halálozási adatok, ahogy.

kunzoo 2021.05.20. 19:43:21

@mіdnight coder:
Ez mind nagyon igaz, csak sajnos maga a teszt rossz hatásfokú. Nagyon sok a fals negatív. Ismerőseim között volt akinél az utólagos vérteszt kimutatta az ellenanyagot, de a teszt negatív volt. Az is jó kérdés a teszt mennyire érzékeny az új mutánsokkal szemben. Valószínűleg a közösségre a fals negatívok a legveszélyesebbek, hiszen hamis biztonságérzetet nyújt. Valahogy így nyúlhattak mellé a szlovákok a tömeges tesztelés után.
Aztán Bence 125 kontaktja közül 5 igazoltan pozitív, 5 fals negatív, a többi negatív, 120 ember biztos benne hogy negatív. Pedig csak 115 az.

kunzoo 2021.05.20. 19:46:59

@midnight coder:
No meg azért mert hazajött a ködös Albionból a pizzafutár/bébisintér, jól végiglátogatta a haverokat, rokonokat. Piszipuszi. Munkája nem volt, ideje igen, vendegjárás volt. Széthordták a brit variást.

nemecsekerno_007 2021.05.20. 19:54:01

@mіdnight coder: Gyanús vagy nekem te rigó. A Fidesz 2/3-ból 1-et neked köszönhetünk Habony droid.

midnight coder 2021.05.20. 19:55:56

@mіdnight coder: Amúgy egyébként matyika, ha picit több eszed lenne mint egy lopótöknek akkor elég gyorsan rájönnél hogy én már akkor itt voltam az indexen, amikor a Lencsés Pityu még falepkét tologatott, legalábbis a fényképe alapján.

midnight coder 2021.05.20. 20:03:22

@mіdnight coder: Matyika, azt hogy mit mondtál Horthyról nem lehet tudni, mert szokás szerint onnan is kivágtak téged mint macskát szarni, és veled ellentétben én nem szoktam feljegyezni a blog.hu-s hozzászólásokat.

midnight coder 2021.05.20. 20:09:33

@mіdnight coder: Az hogy valahová telepítettek szélerõmûvet nem jelenti azt, hogy az gazdaságos is. Nálunk kb. ott van sok szélerõmû ahol a te kis térképeden is ott van a kis sötétebb zöld pötty: Gyõr környékén. Persze ha állam bácsi ad nekem pénzt hogy építtessek szélerõmûvet az Alföld közepén szívesen építtetek, de ehhez engem szerintem Mészárosnak kellene hogy hívjanak. Nem mellesleg a gyõri szélkerekek is elég sûrûn állnak.

nincs1agy 2021.05.20. 20:12:54

@mіdnight coder:

"Кӧvéг Láѕzló – fіdеѕzеѕ огѕzággуűléѕі kéрvіѕеlő, аz Огbán-kогmánу házеlnӧkе, vоlt КӀSZ-tіtkáг"

168.hu/itthon/horn-gyula-hazaarulozas-kover-laszlo-kossuth-radio-visszaszolas-mszmp-kisz-dr-horn-gyula-177138

"*A rendelkezésre álló dokumentumok alapján Kövér László nem volt MSZMP-tag, hanem az KB Társadalomtudományi Intézetének egy kutatócsoportjában dolgozott.

** A rendelkezésre álló dokumentumok szerint Kövér László KISZ-TITKÁR SEM VOLT.

Hány kamu van még a listádon?

midnight coder 2021.05.20. 20:14:46

@mіdnight coder: Amikor az MSZP újraalakult szépen vállalták a jogutódságot az MSZMP-vel. Aztán ehhez a csapathoz is csatlakoztak késõbb külsõsök, de aki ezt tette az tudta mibe lép be. És ebbõl a remek társulatból rágta ki magát a DK mint az Alien, meg is ölve vele az egykori gazdatestet. Ami kb. az egyetlen pozitív megmozdulása volt Gyurcsánynak az Öszödi beszéden kívül.

midnight coder 2021.05.20. 20:18:27

@mіdnight coder: Úgy látom, matyika túlcsordult, megint elkezdte ismételgetni magát. Nem szabad õt nagyon túlterhelni, van 16 kilobyte memóriája, ha az betelik akkor összezavarodik a programja.

nemecsekerno_007 2021.05.20. 20:36:34

@mіdnight coder: Csak miattad lesz 2/3 Habony droid. Örülsz neki te gyökér?!?!

birka menet 2021.05.20. 20:52:41

@nincs1agy: "Paks II a zöld gondolat része. "

Na megint megjött A NAP HÜLYÉJE!

birka menet 2021.05.20. 20:54:26

@nemecsekerno_007: "Csak miattad lesz 2/3 Habony droid."

Köszi te féleszü NERmecsek, hogy végre magad is beismered, hogy a birkatáborod az 2/3-nyi droidból áll. Mától akkor ez tehát hivatalos.

nincs1agy 2021.05.20. 21:38:52

birka menet Matyi szebbik arca..

nincs1agy 2021.05.20. 21:40:15

@mіdnight coder:

"Кӧvéг Láѕzló – fіdеѕzеѕ огѕzággуűléѕі kéрvіѕеlő, аz Огbán-kогmánу házеlnӧkе, vоlt КӀSZ-tіtkáг"

168.hu/itthon/horn-gyula-hazaarulozas-kover-laszlo-kossuth-radio-visszaszolas-mszmp-kisz-dr-horn-gyula-177138

"*A rendelkezésre álló dokumentumok alapján Kövér László nem volt MSZMP-tag, hanem az KB Társadalomtudományi Intézetének egy kutatócsoportjában dolgozott.

** A rendelkezésre álló dokumentumok szerint Kövér László KISZ-TITKÁR SEM VOLT.

Hány kamu van még a listádon?

nincs1agy 2021.05.20. 21:47:28

@mіdnight coder: "Аzаz Вајогогѕzág аkkогіbаn 10,6%-át аdtа kі Némеtогѕzág lаkоѕѕágánаk. Éѕ аz NSDАР tаgѕág іѕ kb еnnеk mеgfеlеlő vоlt."

Nem te sötét fasz, mert Németországbeli lakosságarányánál nagyobb mértékben volt képviselve az NSDAP-ban. Tudod, te buta segg, ezt hívják felülreprezentáltságnak.
Ismét jól megszopattad magadat.:DDD

nincs1agy 2021.05.20. 21:50:26

@mіdnight coder: A fos linkjeidet meg meg sem lehet nyitni..

nincs1agy 2021.05.20. 21:51:39

@mіdnight coder: Kövér nem volt KISZ-titkár. Hány kamu van még a listádon?

nincs1agy 2021.05.20. 22:08:28

@mіdnight coder:

"Огbán Vіktог – mіnіѕztегеlnӧk, vоlt КӀSZ-tіtkáг"

Orbán a gimiben volt osztálytitkár. Feri apád felnőtt fejjel az egyetemen függetlenített KISZ-titkár, majd a KISZ KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK titkára volt.

nincs1agy 2021.05.20. 22:22:53

@mіdnight coder: "Аzаz Вајогогѕzág аkkогіbаn 10,6%-át аdtа kі Némеtогѕzág lаkоѕѕágánаk. Éѕ аz NSDАР tаgѕág іѕ kb еnnеk mеgfеlеlő vоlt."

Nem te sötét fasz, mert Németországbeli lakosságarányánál nagyobb mértékben volt képviselve az NSDAP-ban. Tudod, te buta segg, ezt hívják felülreprezentáltságnak.
Ismét jól megszopattad magadat.:DDD

Sir Gombóc 2021.05.20. 22:53:29

Amit felsoroltál, az nem zöld, hanem. zöldség, sötétzöldség. A veganizmust nem is említem, mekkora tévút és mennyire nincs köze a zöld gondolkodásmódhoz..

eßemfaßom meg áll 2021.05.21. 07:05:18

@kunzoo: "A szélerőmű pusztítja a madarakat" az egy dolog, de Magyarországon nem nagyon van hely ahova érdemes telepíteni, az a kevés valamennyire használható szeles hely már tele van rakva és azok is olyan egyenletesen termelnek, hogy az ökörhugyozás szögegyenesnek tűnik mellette, ahol meg hetente egyszer van egy kis szél oda eleve értelmetlen és az ország nagy része ilyen.

eßemfaßom meg áll 2021.05.21. 07:06:40

Brendelszűrő adblockba
blog.hu#?#div.comment:-abp-has(span.commentAuthor > a[href="http://blog.hu/user/1584942"])

eßemfaßom meg áll 2021.05.21. 07:13:38

@midnight coder: Ott sincs állandó szél, csak ott a legkevésbé szar az országban. Itt lehet megnézni az országos szélerőműtermelés grafikonját.

rtdwweb.mavir.hu/webuser/GenerateChartsServlet?hunLang=hu-hu&tabId=tab11159&

Az a szörnyű, hogy van aki szerint ezzel a meg a nappal el lehetne látni az országot, és még komolyan is gondolja

chrisred 2021.05.21. 08:00:03

@nincs1agy: Mondjuk Fletó nem is kérkedik azzal, hogy ő döntötte meg a rendszert.

midnight coder 2021.05.21. 08:09:19

@chrisred: Nem is igen kérdhedhetne vele, elvégre õ volt a rendszer legfõbb üdvöskéje a korosztályában. Gengszterváltás nélkül szinte biztos, hogy ma õ ülne Kádár székében.

chrisred 2021.05.21. 08:11:11

@midnight coder: De volt gengszterváltás, ezért egy másik volt kiszes ül ott.

midnight coder 2021.05.21. 08:17:51

@mіdnight coder: Annyira nem erõs bizonyíték: az, ha eddig ketten lakott Hans bácsi a feleségével az 50 négyzetméteres lakásban, és most Hans bácsi meghalt akkor ugyan a feleségének ugyan kétszer akkora az egy négyzetméterre esõ terület, de ettõl nem lett jobb a lakhatása.

midnight coder 2021.05.21. 08:18:55

@chrisred: Azért ült már õ is ott, nem volt benne sok köszönet. Igaz, ebben sincs.

midnight coder 2021.05.21. 08:24:52

@mіdnight coder: Matyika, amióta te itt megvalósítod a szellemi környezetszennyezés fogalmát, kismilliószor el lett kenve a szád általam is, mások által is, de egyszer sem fordult elõ veled, hogy ezt beismerted volna. Tudod ez a különbség a kultúrember és a tahó paraszt között. Az elõbbi elismeri hogy nincs igaza, az utóbbi behúzza fülét-farkát. De még ezzel sincs nagy gond, a probléma az, amikor ugyanez a bunkó paraszt még elõszedi a hónapokkal korábbi elnézés kérést és a másik orra alá dörgöli. Ez a taplóságnak már az a szintje, amire csak egy magadfajta primitív véglény képes. A másik példája ennek a nicklopás.

moloy 2021.05.21. 10:51:57

@chrisred: A tisztán elektromos autó még sokáig (talán örökre) nem lesz alternatívája a hagyományosnak. Ugyanaz a problémája, mint az űrrepülésnek, amit már 60-70 éve NEM tudnak megoldani: ahhoz, hogy több üzemanyagot (autónál akkumulátort) vigyen, az ahhoz szükséges energiaigény/energiafelhasználás annak többszöröse lenne...
Ezért lehet a megoldás a Hybrid rendszerű autó, ami ugyan, majd' kétszer drágább a hagyományosnál, de még mindig olcsóbb, mint két autó: egy elektromos a közeli utakhoz, egy hagyományos, a távoliakra.

moloy 2021.05.21. 10:57:50

@midnight coder: Igazad van. Megj.: Az elektromos autóknál is fennáll ugyanez a probléma. Pl. útközben vagy és fel kéne tölteni, hogy továbbmehess...

BOAR 2021.05.21. 11:35:45

Kit szopott le az indexnél ez az idióta hisztis fasz blogger, hogy még mindig címlapon van ez a szemét?

BOAR 2021.05.21. 11:36:56

Matyika, ne erőltesd...inkább menj le a kamionparkolóba, segíts anyádnak hazahozni a fél zsák krumplit amit a gumi nélküli análért kapott a török sofőrtől...

GyMasa 2021.05.21. 11:45:53

@midnight coder:
Amikor köd van, akkor nem fúj a szél.

GyMasa 2021.05.21. 11:48:54

@birka menet:
Jaja, tényleg, megjöttél...

GyMasa 2021.05.21. 11:53:10

@chrisred:
Mondjuk, abban a generációban KISZ-esnek lenni nem igazán az illető választása volt.
Inkább olyan kötelező dolog.

GyMasa 2021.05.21. 12:02:21

@moloy:
Manapság már a gyorstöltők korában ez azért nem egy kritikus probléma.
80%-ig egy Tesla-t valami 20 perc alatt fel lehet tölteni.
Az nem olyan időtartam, amit ne lehetne kibírni. aximum lassabban issza meg az ember a kávéját.
A probléma inkább ott van, amikor majd az akkumulátoros autók jobban elterjednek, és majd jóval több gyorstöltőre lesz szükség.
Azért itt súlyos 10-100kW-os teljesítményekről beszélünk.
Egy-egy ilyen töltő energiaigénye vetekszik egy kisebb faluéval.

moloy 2021.05.21. 12:22:47

@GyMasa: A M.O.-i távolságokat figyelembe véve elfogadható, a kávé minőségétől függően; főleg sőt, ha az autót napi munkábajáráshoz használják, 100 km-en belülre. (Bár, maga a TESLA nem a legideálisabb választás...)
Ugyanakkor pl. Németországban a munkábajárás általábban több, mint 100 km-t jelent és inkább a gyorsabb autókra van a valós igény.

chrisred 2021.05.21. 12:49:34

@GyMasa: Nem volt kötelező, csak annak, aki ezzel akart karriert csinálni.

GyMasa 2021.05.21. 12:56:10

@chrisred:
Hát, akkor biztosan rosszul emlékszem. Nekem már valóban volt választásom.
De kisdobosnak, meg úttörőnk kőtelező volt lennem.

GyMasa 2021.05.21. 12:57:12

@moloy:
Nekem 50 km alatt van itt, Bajorországban a munkába járás.
Igaz, ismerek olyat is, aki naponta 380km-t ingázott.

chrisred 2021.05.21. 12:59:58

@GyMasa: "De kisdobosnak, meg úttörőnk kőtelező volt lennem."

Nyilván, a kettőt nem kellene egy kalap alá venni.

GyMasa 2021.05.21. 13:00:47

@moloy:
Mondjuk, én a példámat kifejezetten egy MUC-BUD távolságra értettem.
Az olyan 750km.
Azt egy Tesla egy megállással tudja.
Annál többször állok meg pisilni.
Aki ingázik, az otthon tölti fel a kocsiját éjjel, vagy a munkahelyén, ha elég szerencsés, hogy van kiépített töltő.
A napi 100km-es ingázást is tulajdonképpen bármelyikakkumulátoros kocsi biztosan hozza.
Szerintem a távolsági utazásokkal van a gond, és arra simán meg kellene tartani a dízel autókat.
Hiszen azok általában simán elmennek 1000km-t is egy tankkal.

GyMasa 2021.05.21. 13:02:50

@chrisred:
Miért nem?
Ez volt a lépcső -> kisdobos ->úttörő ->KISZ
Mondjuk, én utáltam az egészet, és rettentően örültem, amikot a középiskola első osztályában szeptember elején kihirdették, hogy "mostantól nem kötelező".
De, akkor ezek szerint rosszul emlékszem.

chrisred 2021.05.21. 13:07:39

@GyMasa: Nem. A kisdobos és az úttörőmozgalom politikamentes mozgalom volt gyerekek számára. A KISZ pedig az MSZMP ifjúsági szervezete volt.

GyMasa 2021.05.21. 13:20:03

@chrisred:
Oké, akkor pont annyira emlékszem erre, amennyire anno érdekelt...

chrisred 2021.05.21. 13:23:37

@GyMasa: Ez így van. Egy bizonyos fajta alkatú ember vonzódik a politikusi karrierhez, ők érdeklődnek már tinédzserként is az ilyen mozgalmak iránt.

eßemfaßom meg áll 2021.05.21. 17:02:30

@chrisred: "A kisdobos és az úttörőmozgalom politikamentes mozgalom volt gyerekek számára."

Ezt melyik mesekönyvben olvastad?

GyMasa 2021.05.21. 18:37:53

@eßemfaßom meg áll:
Nézd, szigorúan véve "politika mentes" volt... Azaz onnan nem volt esély politikai pályára lépni, de a propaganda elemek azért ott voltak rendesen...

nemecsekerno_007 2021.05.21. 22:05:06

@mіdnight coder: Az Apró család meg kb. élet és halál uraként irányította azt a rendszert aminek pl. Orbán egy szimpla gyalogja volt. Elena Ceausescu meg most akar miniszterelnök lenni.

nemecsekerno_007 2021.05.21. 23:18:50

@mіdnight coder: Goebbels unokája indul miniszterelnöknek. Az milyen kurva európai, ugye?!?!

chrisred 2021.05.22. 07:04:15

@eßemfaßom meg áll: Veled ellentétben nekem nem kell mesekönyveket olvasnom a világ megértéséhez.

chrisred 2021.05.22. 07:05:07

@GyMasa: Nem volt ideológiamentes, de ezt senki nem állította.

chrisred 2021.05.22. 07:08:03

@nemecsekerno_007: Mármint hogy a származása miatt senki nincs kizárva közéletből?

nemecsekerno_007 2021.05.22. 08:02:53

@chrisred: Végül is Orbán Ráhel lehet az első női miniszterelnökünk.

nemecsekerno_007 2021.05.22. 08:34:33

@chrisred: 2017-es cikk. Egy év múlva, 2018-ban az újabb 2/3-on is röhögtek?
De ha mindenáron valamelyik komcsi dinasztia legkisebb királylányával vagy királyfiával akarjátok leváltani a Patást, ám legyen. Egy próbát megér.

chrisred 2021.05.22. 09:00:17

@nemecsekerno_007: Szerintem eddig csak te vetettél fel dinasztikus megoldást.

nemecsekerno_007 2021.05.22. 09:24:55

@chrisred: Ja, bocs akkor rosszul tudtam. Dobrev Klára egyáltalán nem foglalkozik politikával.

chrisred 2021.05.22. 10:01:08

@nemecsekerno_007: De őt csak a dékás nyuggerek meg a fideszaktivisták akarják miniszterelnök jelöltnek.

GyMasa 2021.05.22. 10:10:18

@chrisred:
Ja, meg ferike a háttérből...
Mert, ne legyenek illúzióink: Klárika csak ferike kesztűbábja...

nemecsekerno_007 2021.05.22. 10:24:15

@chrisred: Megint kezded a szómágiát?!
Szómágiát tolsz és hazudsz.

eßemfaßom meg áll 2021.05.22. 13:46:33

@chrisred: Viszont nem ártana ismerkedned a valósággal, nem csak az álmaidra hagyatkozni. Pl megismerkedhetnél az űttörök történetével és akkor nem irnál olyan baromságot, hogy politikamentes gyeremozalom. Tudod az a szitu, hogy vannak olyanok akik még voltak kisdobosok és úttörök, nem csak hallottak róla, hogy mi is volt az.

eßemfaßom meg áll 2021.05.22. 13:52:56

@GyMasa: Na jó, ha azt nevezzük molitikamentesnek, hogy örsvezető nem volt pártelnök az igaz, de maga a mozgalom a gyerekek jóelvtárssá nevelését szolgálta.

"Az úttörő gyarapítja és védi a szocialista társadalom értékeit."
"Az úttörő úgy él, hogy méltó legyen a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség tagságára."

GyMasa 2021.05.22. 17:04:13

@eßemfaßom meg áll:
Jaja, ezt a részt utáltam benne...

chrisred 2021.05.23. 05:51:34

@GyMasa: Ő a dékás nyuggerek jelképe.

chrisred 2021.05.23. 05:53:35

@eßemfaßom meg áll: Lassan, de biztosan még a te agyadban is kitisztul, mi a különbség a politikamentes és az ideológiamentes között.

eßemfaßom meg áll 2021.05.25. 20:33:08

@chrisred: Szóval a gyerekkori ideológiai agymosásnak és joelvtárssánevelésnek semmi de semmi köze a politikához. Jól van.
süti beállítások módosítása